KALANDVÁGYBÓL ELKÖVETETT LEKVÁR, KAKTUSZBÓL

Pontosabban Prickly Pear kaktuszból.  Kíváncsiságból, kalandvágyból vettem pár darab kaktusztermést a mexicói boltban.  Miért vettem üzletben, és miért nem szakitottam le akárhonnan, hiszen  Arizonában még az árokparton is ez nő. Azért mert, a nagy, piros  lédús termések ezernyi, kiálló tüskéit előzőleg gázlánggal leégették, így vált kézzel foghatóvá.

Szóval megvettem a kaktuszbogyókat és késsel lehántottam a héjukat, majd kettévágtam azokat.

Szürőbe tettem és a kaktuszterméseket jól átnyomkodtam, majd a magokat kidobtam.

A lébe tettem egy fél citrom levét és pár evőkanál mézet, majd forralni kezdtem. Mivel úgy itéltem meg, hogy a növény pektintartalma majdnem nulla, vagyis nem sürüsődik be, így agar agarral pótoltam.

Pár perc keverés után éreztem, hogy elkészült, hozzáöntöttem egy kis rumot, és üvegekbe tettem,  lezártam majd fejre állitottam azokat egy percre.Végül egy meleg takaró alá kerültek.

A mennyiségből két kisebb üveg kaktuszlekvár lett. Ize nem különösebben jelllegzetes, a szine viszont

egyszerüen csodálatos. Azt hiszem remekül fog süteményeken mutatni.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s